2009. szeptember 20., vasárnap

Tejfölös husi


Pontosabb husi tejfölös-köményes-fokhagymás mártásban




A receptet aputól tanultam, ő valamilyen magazinból olvasta, még nagyon régen, gyerekkoromban. Eredetileg sertésnyelvből készül, de szerintem szinte bármilyen húsból finom. Talán a szárazabb részekből, pl. mellből kevésbé. Ebben az ételben pulykacombot használtam.

Hozzávalók 4 személyre:

  • kb. 50 dkg hús, felszelve, kockára vágva
  • 20-25 dkg tészta (jelen esetben durumtésztából készült az étel)
  • 4-5 gerezd fokhagyma, de ha szeretjük a jó fokhagymás ízt, akár 1 fejet is beletehetünk
  • 2-3 kk őrölt kömény
  • 3-4 ek tejföl
  • 1 kk étkezési keményítő, de ez el is hagyható
  • kevés olaj

A hús akkor veszi be legjobban az ízeket, ha legalább előző este bepácoljuk. Tehát olajat bekeverünk némi sóval, zúzott fokhagymával és őrölt köménnyel, és ebbe áztatjuk a húst. A pácolt hús jóval puhábbra, omlósabbra is fő, ráadásul rövidebb idő alatt, mint pácolás nélkül.

Másnap kevés olajon (lehet, hogy elég a pác olaja) fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük egy kevés vízzel és készre pároljuk. Ez kb. hármonegyed órát vesz igénybe. Amennyiben szükséges, közben pótoljuk alatta a vizet, de lehetőleg mindig csak annyi legyen rajta, ami épphogy ellepi. Esetleg még mielőtt készen van, tehetünk bele frissen zúzott fokhagymát, sót, köményt, ízléstől függően. Ha készre főtt bekeverjük a tejföllel, összeforraljuk.

A tésztát kifőzzük, hideg vízzel leöntjük és összemelegítjük a tejfölös hússal.

2009. szeptember 12., szombat

Fonott kalács

Ez egy nagyon egyszerű és ízletes kalácsrecept a Reader's Digest kiadó Titkok nagymama konyhájából című könyve alapján. Nálunk mindennapos kaláccsá vált, hetente sütünk belőle 1-2 veknit.


Hozzávalók:

25 dkg finomliszt
25 dkg rétesliszt
2,5-3 dl tej
8 dkg cukor
5 dkg élesztő
8 dkg vaj
1 kk só
1 tojás
fél citrom reszelt héja
1 tojássárgája a megkenéshez

Keverjük el a lisztet, a sót, a cukrot és a citromhéjat. Közben futtassuk fel az élesztőt egy kis cukorral langyos tejben, majd a tojással és a puha vajjal együtt adjuk a lisztes keverékhez. Jól dolgozzuk össze. Ezekkel az arányokkal dolgozva olyan tésztát kapunk, ami az elején jó lágy, picit talán ragad is, de ahogyan egyre inkább összegyúrjuk, rugalmasabbá válik, összeáll. Ha jól összedolgozzuk, valószínűleg nem igényel további lisztet. Kelesszük langyos helyen letakarva kb. fél órát, illetve addig, ameddig kb. a duplájára nem dagad. Ekkor újból gyúrjuk át, majd formázzunk egyenlő hosszúságú hurkákat és készítsük el a fonatot. Így megformázva is kelesszük még kb. fél órát. Majd kenjük le a tetejét egy kis vízzel elkevert tojássárgájával és süssük 170 fokos sütőben kb. 45 percet.

Frissítés:
Kipróbáltuk felényi élesztővel és valamivel több vajjal. Az eredmény egy sokkal szebb, és állagra is jobb kalács lett. Ezt a változatot a férjem készítette el. Hoztam képet is róla:

2009. szeptember 7., hétfő

Karfiolkrokett



Ezt a receptet Kövesdi Natália Nagyi és Nati szakácskönyve ihlette. Általam elkészítve három változás van az eredeti recepthez képest: a lisztet zabpehellyel helyettesítettem, szükségesnek tartottam hozzá tojást és majoránnával fűszereztem még.


Hozzávalók:

  • egy fél karfiol
  • kb. 5 ek zabpehely
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 tojás
  • majoránna
  • zsemlemorzsa
  • olaj a sütéshez


A karfiolt rózsáira szedve párolóedényben gőz fölött megpároltam. Krumplinyomóval összetörtem és összekevertem a felkockázott vöröshagymával, a zabpehellyel, a fokhagymával, a tojással és a fűszerekkel. Golyókat formáltam belőle, megforgattam zsemlemorzsában és kisütöttem.


Nem kedvelem túlságosan az olajban sült ételeket, mert általában nehéznek találom őket a sok beszívott olajtól. Ebben az esetben ezt nem tapasztaltam olyan számottevően, finom, viszonylag könnyű zöldséges golyócskák sültek ki. Legközelebb azért megpróbálom sütőben készíteni, csak pár csepp olajjal vagy vajjal elkészíteni, hátha úgy jobban megmarad a zöldség friss íze is.

Brokkolileves



Ennek a levesnek az elkészítését anyukámtól tanultam. Úgy emlékszem, ő is többféle elkészítési móddal kísérletezett, míg végül ez lett a befutó.

Hozzávalók:

  • 30-40 dkg brokkoli
  • 1 nagy szál sárgarépa
  • pár szelet zeller
  • 1 szál petrezselyemgyökér
  • 1 db vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • tejföl
  • olaj

A megtisztított, karikázott/kockázott zöldségeket kis olajon sóval megpirítjuk (a brokkoli kivételével), majd fölengedjük kis vízzel, kevés ideig pároljuk. Hozzáadjuk a rózsáira szedett brokkolit és készre főzzük. Mielőtt teljesen kész lenne, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is.

Amennyiben mirelit brokkolit használunk, annak kevesebb főzési idő is elegendő, tehát vagy 10-15 percig párolhatjuk előtte a zöldségeket.
A friss brokkolit leszárazzuk és rózsáira szedjük. A felkarikázott szárrészeket a zöldségekkel együtt előpárolhatjuk egy kevés ideig, majd ezután adjuk hozzá a brokkolirózsákat.

Tejföllel tálaljuk.

2009. szeptember 2., szerda

Rácsos almás pite

A Reader's Digest kiadó Titkok nagymama konyhájából című könyvét böngészve találtam rá egy szép fotóra erről a süteményről. Itt volt a kamrában egy rakás alma, egy kis maradék tejszín a hűtőben, amit sürgősen fel kellett használni. Úgy gondoltam, nincs vesztenivalóm. Az első próbálkozás nagyon finom, ám kissé szétesős sütit eredményezett, amiben középen az alma kissé kemény. Ezért a recepten megváltoztattam pár dolgot, így másodszorra az állag és az íz is nagyon jó lett. Legközelebb még megpróbálom valamivel vékonyabbra nyújtani a tésztát a forma oldalába, hogy kevesebb tésztát kelljen megenni az almás töltelékkel. Itt a receptet az általam végrehajtott változtatásokkal közlöm. Hozzávalók: a tésztához: 18 dkg finomliszt 7 dkg rétesliszt 1 tojás 15 dkg puha vaj 2-3 ek tejföl 2 ek cukor 1 csipet só 2 kk sütőpor 1 tojásfehérje 1 tojássárgája a töltelékhez: 6 darab közepes alma fél citrom leve 1 dl tejszín 7 dkg hámozott-őrölt mandula 2-3 ek cukor 2-3 ek vaníliáscukor 3 tojás kicsi vaj csipetnyi fahéj A tésztához összedolgozzuk a hozzávalókat, simára gyúrjuk. 30 percre hűtőbe tesszük. Egy kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. A sütőt előmelegítjük. Míg a tészta pihen, meghámozzuk az almákat, eltávolítjuk a magházat és felcikkezzük. Megolvasztunk egy kis vajat és az almacikkeket citromlével meglocsolva és fahéjjal meghintve kicsit pároljuk, hogy puhábbak legyenek. A tészta kb. 1/5-ét félretesszük, a többit belenyújtjuk a forma oldalába és aljába. A tésztát szurkáljuk meg villával. Esetleg nehezéknek tehetünk rá szárazbabot, hogy ne púposodjon föl annyira a tészta. Süssük 180 fokon kb. 10 percig. Keverjük ki a masszát, amit majd az almára öntünk: tejszín, cukor, tojásfehérje, darált mandula, vaníliacukor. 1 ek tejszínt tegyünk félre, amit majd a rácsokra kenünk. A tésztát az elősütés után kenjük meg egy tojásfehérjével. Terítsük a tésztára az almát, majd öntsük rá a tejszínes masszát. A félretett tésztát nyújtsuk ki majd vágjuk ujjnyi széles csíkokra, tegyük rácsszerűen tésztára. A maradék 1 tojássárgáját keverjük el a tejszínnel és kenjük meg vele a rácsokat. Süssük 180 fokon kb. 20 percig.

2009. szeptember 1., kedd

Rakott zöldbab


A rakott zöldségek egyik leghagyományosabb elkészítési módja, ha darált hús és rizs keverékével rakjuk meg, tejföllel meglocsolva. Én a majoránnás fűszerezésűt kedvelem a leginkább, vagy inkább csak gyerekkori ízemlékeim miatt ez a legismertebb és legotthonosabb ízű számomra.

Hozzávalók:

  • 30-40 dkg zöldbab (jelen esetben zöld)
  • 25 dkg darált hús
  • 6 dkg barna rizs
  • kicsi olaj
  • kb. 0,5 l tejföl
  • 2 tojás
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • majoránna

A zöldbabot feldarabolás után (ha friss) gőz fölött megpároljuk. Ezt a legegyszerűbb egy párolóedényben megtenni. Ha ez nem áll rendelkezésre, természetesen meg is lehet főzni, vagy kevés vízben párolni.
A rizst kevés olajon megpergeljük, majd vízzel felöntve puhára főzzük.
Közben a darált húst az apróra vágott vöröshagymával és a zúzott fokhagymával előbb olajon fehéredésig pirítjuk, majd kevés vízzel apránként, újból és újból felöntve megpároljuk. Sóval és majoránnával ízesítjük.
A főtt rizst és a húst összekeverjük, ha szükséges utána sózzuk, és elkeverjük egy tojással.
A tejfölt kikeverjük egy kis sóval és egy tojással, esetleg majoránnát is teszünk hozzá.

Egy jénaiba vagy tepsibe rétegezzük a hozzávalókat (ha tepsit használunk, azt ajánlatos egy kis vajjal kikenni előtte): zöldbab - egy kis tejfölös massza - darálthúsos massza - maradék tejfölös massza.

Sütőbe tesszük, kb. 180 fokon sütjük kb. fél órát. Ha pirultabban szeretjük, akkor tovább.

Körtés túrótorta





Internetes kalandozásaim során talált recept egyéni módosításokkal. Sajnos a lelőhelyre már nem emlékszem.

Nagyon egyszerű sütemény, gyakorlatilag csak össze kell keverni a hozzávalókat és megsütni. Az eredmény is egyszerű. A dara és túró keveréke miatt esetleg valamiféle sült túrógombóc emlékét keltheti gyümölccsel.

Szeletelni kihűlve ajánlott, melegen esetleg széteshet.
  • 3-4 db körte (több is lehet, amennyi elfér a sütin); egyébként őszibarackkal is nagyon finom
  • 2 egész tojás
  • 8 dkg folyékony vaj
  • kb. 10 dkg cukor (illetve ízlés szerint)
  • 60 dkg túró
  • 8 dkg búzadara
  • 1 tk citromlé (illetve ízlés szerint)
  • 1 citrom reszelt héja
  • kb. 2 ek mandulaforgács vagy szeletelt mandula

A körtéket meghámozzuk és cikkekre vágjuk.
A mandula kivételével a többi hozzávalót jól összedolgozzuk ebben a sorrendben: túró, vaj, tojás+cukor+citrom (kikeverve előtte), dara.
Egy tortaformát (vagy egy jénait) kibélelünk sütőpapírral (a jénait megvajazzuk). A túrós massza egy részét belesimítjuk, majd megrakjuk körteszeletekkel (én sok gyümölccsel szeretem). Erre jön a maradék túrós massza. A tetejét megszórjuk a mandulával.

160 fokon alsó-felső lángon sütjük kb. 50-60 percig (ki mennyire pirulva szereti)