2010. szeptember 23., csütörtök

Lencsével töltött gombafejek gombamártással





Szerettem volna a gombához valamilyen nem hagyományos tölteléket, így jutott eszembe a lencse. A lencsetöltelékkel kapcsolatban már csak azt kellett megoldanom, nehogy az ismert lencsefőzelék ízeit töltsem a gombába.

Az eredmény jól sikerült. Pikáns, laktató, jó sajtos ízű.

Hozzávalók:

  • 10 db nagyobb fej champinon gomba
  • 10 dkg lencse
  • 3-4 ek olívaolaj
  • őrölt koriander
  • őrölt babérlevél
  • őrölt kömény
  • 3-4 ek paradicsompüré
  • 20 dkg kemény sajt (jelen esetben trappista sajtot használtam)
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 2 dl tejszín
  • 1 ek étkezési keményítő
A lencsét előző este beáztatjuk. Másnap jó puhára főzzük. A főzőlevet sóval, babérlevéllel, őrölt korianderrel és őrölt köménnyel ízesítjük. A levét teljesen elfőzzük. Mikor készen van, összekeverjük a paradicsompürével, némi apróra vágott petrezselyemzölddel és kb. 15 dkg reszelt sajttal.

A gombák szárát kivágjuk, a kalapjuk belsejéből is vájunk ki egy kicsit, hogy legyen hely a tölteléknek. A gombákat bekenjük kívül -belül egy kis olívaolajjal, enyhén sózzuk, és forró sütőben elősütjük 5-10 percet. Ez idő alatt kicsit összetöpörödnek, levet eresztenek. A levét leöntjük, és félretesszük a gombamártáshoz. A gombákat megtöltjük a sajtos-lencsés töltelékkel, a tetejüket megszórjuk a maradék reszelt sajttal, és forró sütőben (kb. 180 fokon) összesütjük. Ez 20-30 perc alatt készen is van.

Közben a gombák szárát és a kivájt belsejüket apróra vágjuk, sózzuk, olívaolajon kicsit megpirítjuk, kevés vízzel és a sült gombák levével pároljuk nagyjából 10 percig. A gombaszáraktól ne várjuk, hogy majd puhák lesznek, de ez most nem is számít, hiszen botmixerrel turmixolni fogjuk. A gombaturmixhoz hozzáadjuk a tejszínt, elkeverjük benne a keményítőt és összeforraljuk.

A sült-töltött gombafejeket a mártással leöntve tálaljuk.

2010. szeptember 22., szerda

Diótorta




Diótorta gazdagon, avagy csupa diós diótorta is lehetne a neve ennek a tortának, valóban annyira diós :) A forrása a tortaimádók oldala. A receptet kissé változtattam. Egyrészről nem volt itthon annyi dió, másrészről már ránézésre is túl édesnek tűnt, harmadrészben mindenképpen legalább három részre vágott tortakarikát szerettem volna két réteg krémmel. A csokiréteg a tetejére meg egyszerűen kell :)


Hozzávalók a tortakarikához:
  • 25 dkg darált dió
  • 5 dkg keményítő
  • 1 kk sütőpor
  • 6 tojás
  • 8 dkg cukor

A krémhez:
  • 20 dkg darált dió
  • 1 púpozott ek liszt
  • 5,5 dl tej
  • 10 dkg cukor
  • vanília aroma
  • 1 citrom reszelt héja
  • 10 dkg vaj
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • A tetejére 50 gr étcsokoládé és 2-3 ek étolaj.


A darált dióból hagyjunk meg 3-4 evőkanálnyit a díszítéshez.

A tortakarikához a tojások sárgáját és fehérjét kettéválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját kikeverjük a cukorral. A dióba belekeverjük a keményítőt és a sütőport, majd a tojássárgájához keverjük. Óvatosan beleforgatjuk a habot is. Egy tortakarikát alját kibéleljük sütőpapírral, majd előmelegített sütőben kb. 180 fokon 35-40 perc alatt készre sütjük. Lefelé fordítva hagyjuk kihűlni (hogy az esetleges felpúpozódás kiegyenlítődjön), majd három részre szeljük.

A krémhez 2,5 dl tejben elkeverjük a diót, a cukrot és a lisztet és a citromhéjat, összeforraljuk, kevergetve besűrítjük.

3 dl tejből és egy egész zacskó pudingporból kemény pudingot főzünk, amit jól kikeverünk a diós masszával. Vaníliaaromával ízesítjük még.

Ha ez az egész teljesen kihűlt, akkor keverjük bele botmixerrel a szobahőmérsékletű vajat. Vigyázat, ha még a meleg krémhez adnánk a vajat, becsomósodhat az egész, vagy nem lehet elkeverni rendesen, a felolvadt vaj később kicsapódik.

A krémből is hagyjuk 3-4 evőkanálnyit a torta oldalára, a többit egyenletesen oszlassuk el két rétegben a tortakarika lapjai közé. Ha a formában töltjük be, akkor addig is szépen megáll és nem csúszik el, amíg összeérik, kihűl. 1-2 órás hűtés után kivehetjük a formából. Kenjük meg az oldalát is krémmel, szórjuk be a maradék dióval. Olvasszuk meg gőz fölött a csokoládét az étolajjal, öntsük a torta tetejére, egyenletesen simítsuk el. Hűtőben dermesszük, érleljük még pár órát.

2010. szeptember 18., szombat

Zöldséges-tejfölös sertésragu




Ezt a receptet Bártfai Laci bácsi Húsos szakácskönyvéből két recept ihlette, a borókás sertéslapocka és a kisalagi sertéslapocka. Mindkét recept gazdagon zöldséges és fűszeres, mártásos. Önmagában azonban mindkettőben találtam valami furcsát, ami miatt nem pont úgy akartam elkészíteni, ráadásul az itthon található hozzávalók sem stimmeltek teljes egészében. Azonban ehhez a recepthez mégis ezek adták a kiindulópontot.

Hozzávalók:

  • kb. 50 dkg csont nélküli sertéslapocka vagy tarja
  • pár ek étolaj
  • kb. 1 bögrényi a következő zöldségekből: sárgarépa, karfiol, gomba
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 db pritaminpaprika
  • 4-5 ek tejföl
  • őrölt babérlevél
  • 1 ek fűszerpaprika
A sertéslapockát felkockázzuk, sózzuk, kicsi olajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymával és a felkarikázott gombával együtt. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, fűszerezzük, és nagyrészt készre pároljuk. Én ezt az egyszerűség és gyorsaság kedvéért kuktában tettem. A gomba jó, ha sokáig párolódik a hússal együtt, így karakteresebb ízt ad neki.

Hozzáöntjük a zöldségeket, majd teljesen készre pároljuk. Ha szükséges, a vizet pótoljuk. Hagyhatjuk viszonylag bő lére, hiszen ez fogja adni a szaftot.

A tejfölt összekeverjük a keményítővel és a fűszerpaprikával, esetleg kis vízzel a könnyebb összekeverés érdekében, majd a húsos-zöldséges keverékhez adjuk. Folytonos kevergetés mellett összeforraljuk.

Köretnek illik hozzá például rizs vagy kifőtt tészta illik, ami jól felveszi a finom szaftot.

2010. szeptember 12., vasárnap

Majonézes káposztasaláta

Nem is tudom, hogyan nevezzem ezt az ételt. Úgy gondoltam, a káposztasaláta elé hozzáteszem az öntet egyik összetevőjét, ami valamelyest jellemzi az ízt.
Az alapreceptet interneten találtam amerikai káposztasaláta vagy coleslow néven, miközben fejeskáposztához kerestem salátarecepteket. Az öntet általános jellemzője, hogy tartalmaz ecetet, majonézt, tejfölt, citromlevet, mustárt, valamilyen édesítőanyagot. Én átalakítottam saját ízlés szerint. Az általam talált receptekben az öntet túl édes és túl majonézes volt, ezért ezeken enyhítettem, tejföl helyett inkább joghurtot használtam.


Hozzávalók:

  • egy kis fej, vagy egy fél fej fejeskáposzta
  • 2 db lilahagyma
  • 1 szál sárgarépa

Az öntethez:

  • kb. másfél dl natúr joghurt (esetleg fele tejföl, fele joghurt)
  • 1 kk majonéz
  • 1/2 kk mustár
  • ízlés szerint só (kb. 2 kk)
  • 1 kk méz
  • 1 kk citromlé
A fejeskáposztát vékonyra szeljük, hozzáreszeljük a sárgarépát, a lilahagymát félkarikákra vágjuk.

Az öntethez összekeverjük a hozzávalókat, összeforgatjuk a salátával, majd az egészet hűtőben érleljük pár órát.

Önálló ételként fogyasztva például egy szelet teljes kiőrlésű kenyérrel, főtt tojással, vagy köretként is megállja a helyét.

2010. szeptember 11., szombat

Vajas-petrezselymes párolt zöldborsó

A zöldségeknek egy nagyon egyszerű elkészítési módja a párolás. A zöldborsó esetében ez különösen gyors elkészítési mód, hiszen nagyon hamar megpuhul.

Hozzávalók:
  • zöldborsó
  • vaj
  • apróra vágott petrezselyemzöld
A zöldborsót sózzuk, kevés vajon egy serpenyőben kissé megpirítjuk. Felöntjük egy kevés vízzel, annyival, hogy épphogy ellepje, megszórjuk petrezselyemzölddel. Kb. 10 perc alatt készre pároljuk, miközben elfőzzük a levét teljesen.

2010. szeptember 10., péntek

Majorannás párolt csirke


Ez egy otthonról hozott nagyon egyszerű étel. Viszonylag gyors, egyszerű, finom, szinte magától készen van.



Hozzávalók:
  • csirke, pl. csirkecombok
  • étolaj
  • majoránna

A csirkecombokat sózzuk. A pároláshoz kiválasztunk egy olyan edényt, amiben lehetőleg minden húsdarab leér az edény aljára. Egy kevés étolajat öntünk az edény aljára, kicsit átpirítjuk rajta a húsokat. Felöntjük vízzel annyira, hogy majdnem ellepje, megszórjuk majoránnával és fedő alatt készre pároljuk. Csirkehús esetében ez nagyjából egy óra. Ha szükséges, pótoljuk alatta a vizet. Ízlés szerinti mennyiségű szaftot hagyjunk alatta, de akár teljesen el is főzhetjük a párolólevet. Fogyasztható sok szafttal és olyan körettel, ami fölszívja a szaftot (például párolt rizzsel), vagy kevés szafttal is, például párolt zöldségekkel.