2012. szeptember 26., szerda

Hortobágyi húsos palacsinta




Hozzávalók:


a töltelékhez:

  • 50 dkg darált hús, jelen esetben sertéshúsból készült
  • 20 dkg vöröshagyma
  • 4-5 ek étolaj
  • 2-3 ek pirospaprika
  • 2-3 vékony szelet zöldpaprika
  • 1 kisebb paradicsom
  • 1-2 kk őrölt kömény
  • 2-3 ek tejföl
Sós palacsintát sütünk. Nekem ez a töltelékmennyiség 9 darab palacsintához volt elég, igaz, bőven tettem a töltelékből beléjük.

A vöröshagymát apróra vágjuk és a darált hússal együtt kevés olajon kicsi sóval megpirítjuk. Hozzáadjuk az őrölt köményt, a szeletelt paradicsomot és a zöldpaprikát, majd felengedjük kis vízzel és pároljuk. Ha felforrt, a pirospaprikát kevés olajban és némi forró vízzel, amit a húsléből veszünk elkeverjük, majd hozzáadjuk a húshoz. Készre pároljuk az egészet, kb. 40 percig. Tulajdonképpen a darált hús akár hamarabb is készen van, ám ahhoz, hogy a hagymából jó kis szaft legyen, szükséges legalább ennyi idő. A végén elkeverjük benne a tejfölt.

A palacsintákba betöltjük a húsos tölteléket, szaft nélkül vagy csak minimális szafttal. Én a palacsinták két végét behajtottam, úgy fektettem őket  a tepsibe. Mikor szépen egymás mellé kerültek a tepsiben, rálocsoljuk a szaftot. Sütőbe toljuk, kb. 10 percre összesütjük.





2012. szeptember 22., szombat

Barackos krémes kevert sütemény





Adott itthon két üveg baracbefőtt, két kisgyerek nehezítésnek, és némi süteménykívánás.
Mit lehet ebből könnyen, lehetőleg gyorsan kihozni? Rátaláltam a barackos krémes sütire különféle oldalakon, blogokon, ami némi átalakítással el is készült.

Hozzávalók:

a tésztához:
1,5 dl étolaj
5 egész tojás
kb. 1,2 dl tej
35 dkg finomliszt
20 dkg cukor
3 kk sütőpor
2-3 ek jó minőségű kakaópor a tészta másik feléhez

a tészta tetejére:
másfél üveg barackbefőtt fölszelve

a krémhez:
2 dl tej
2 dl tejszín
6 dkg étkezési keményítő
4 ek cukor
fél üveg barackbefőtt turmixolva

a sütemény tetejére:
kb. 5 dkg étcsokoládé reszelve

tepsiméret: 24x35 cm

Összekeverjük az étolajat a cukorral és az egész tojásokkal, kicsi tejjel, majd hozzákeverjük a sütőporos lisztet. Közben hozzáadjuk még a maradék tejet is. A tészta felét sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. A tészta másik feléhez hozzáadjuk a kakaóport, ha esetleg túl sűrű lenne így, akkor még 2-3 ek tejet is. Rásimítjuk a sárga tészta tetejére. Egyenletesen elosztva belenyomkodjuk a fölszelt barackokat - amiből valójában sokkal többet is elbírna a sütemény, mint ez a mennyiség, szóval csak bátran a barackkal -, majd betoljuk az előmelegített sütőbe. 170 fokon légkeveréses funkción kb. 30 percig sütjük.

A krémhez voltaképpen pudingot főzünk a tejből, tejszínből és a keményítőből. Mikor már sűrűsödni kezd a krém, hozzáadjuk a turmixolt barackokat és készre főzzük. Ez egy kicsit lágyít a krémen, de nem lesz folyós tőle.

A sütemény tetejére simítjuk a krémet, megszórjuk reszelt csokoládéval és pár órára hűtőbe tesszük. Ha láthatóan jól összeállt, szeleteljük.