2014. december 1., hétfő

Cseresznyebefőtt

November utolsó napján bontottuk meg az első befőttet.


Miért ilyen nevezetes ez a befőtt? Azt hiszem, amolyan egyszerű befőttekről nem írnék ebben a blogban. Ez a befőtt azonban azok közül való, amiket teljesen cukor és tartósítószer mentesen tettem el. Semmit nem tettem az üvegekbe  a cseresznyén kívül, szó szerint semmit. És siker, vagy legalábbis öt hónapon át biztosan elállt, és még finom is. A gyerek szerint olyan, mintha a fáról szedtük volna - szerintem azért nem egészen, kicsit olyan párolt íze van, de valóban sokkal üdébb, mint egy hagyományos cukrozott befőtt.

Nem emlékszem már, pontosan mi is volt a recept, ami szerint készítettem. Az üvegeket a tetőkkel együtt mindenesetre kifőztem, 10 percen át voltak lobogó vízben. Ezekbe a steril üvegekbe került a jól megmosott (s nem kukactalanított...) cseresznye. Majd ezeket még tető nélkül forrásban levő vízbe állítottam, és ott párolódott...illetve levet eresztett közben. Majd tető, fejre fordítás, meleg száraz dunszt következett.

Arra emlékszem, hogy az eredeti recepten mellékelt kép szerint nagyjából dupla ennyi levet kellett volna eresztenie. Pedig én jóval tovább főztem, pont emiatt, hátha akkor még lesz egy kis leve, de hát nem lett. Tulajdonképpen ez volt a fő aggodalmam, hogy a gyümölcsnek az a része, ahol még lé sincs, vajon hogyan fogja bírni.

Öt hónapon át gyönyörűen bírta :)