2010. november 18., csütörtök

Szalonnás-tejszínes párolt kelkáposzta




Ez a recept a Nők lapja egyik számából való (2010. okt. 27.), Bereznay Tamás receptjei közül. Eredetileg sült csirkemellel tálalja. Én sült csirkecombokat készítettem hozzá, de úgy gondolom, ez a köret akár önálló ételként is megállja a helyét, annyira ízletes és laktató.

Hozzávalók:

  • fél fej kelkáposzta
  • 15 dkg bacon szalonna
  • 4 dl tejszín (nekem elég volt 1,5 dl is)
  • fekete bors (én ezt elhagytam)
  • őrölt kömény
  • 4 dkg vaj
  • 2 gerezd fokhagyma (nálam ez 4 gerezd lett)
A kelkáposztát metéltre vágjuk, sós vízben leforrázzuk, majd jeges vízben lehűtjük (én ezeket a műveleteket mellőzve a metéltre vágott káposztát gőz fölött pároltam egy kicsit). A szalonnát apró kockára vágjuk. Az egész gerezd fokhagymával együtt kipirítjuk, majd a fokhagymát kidobjuk belőle (én zúzott fokhagymát használtam és benne hagytam). Felöntjük a tejszínnel, ízesítjük sóval, borssal, köménnyel, és felforraljuk. Hozzáadjuk a lecsepegtetett kelkáposztát, újra felforraljuk, majd apránként hozzáadjuk a vajat, elkeverjük, és rögtön lehúzzuk a tűzről.

A vajtól és a tejszíntől nagyon lágy, krémes állagú, miközben az alig párolástól illetve forrázástól a kelkáposzta roppanósan friss marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése